Egy-egy állásinterjú során kb. fél-egy óra áll rendelkezésünkre, hogy „eladjuk” magunkat és meggyőzzük a másik felet arról, hogy több tucat pályázó közül mi vagyunk a legalkalmasabbak a munkakörre. Nyilván a szakmai tapasztalatunkon, a megszerzett okmányainkon változtatni…

Egyesek vonakodnak tőle, mások égig magasztalják az outsourcing manapság oly népszerű "termékét". Ahogy munkám során egyre inkább betekintést nyerek egy-egy támogató központ életébe, még mindig azt tapasztalom: a Shared Service Centerek működtetése továbbra is költség…

            Azon túl, hogy az interjúztató végig kérdezi a korábbi munkáltatóknál szerzett tapasztalatokat, feltehet pár rafináltabb kérdést is, melyek elsősorban az elkötelezettségedet és a rátermettségedet vizslatják.…

             Megcsörrent a telefon. Végre.Az álláskeresés oroszlánrészén már túl vagy, kiszúrtak akár több száz jelentkező közül. A kezdeti öröm azonban hamar szorongássá válik, ha az interjúhelyzetre gondolsz.…

Egy kedves ismerősöm számtalan itthoni próbálkozás és ígéret után úgy döntött, vegyészmérnökként megpróbál inkább külföldön karriert építeni. Felhívta Hollandiában élő barátját és nemsokkal később már kint találta magát. Az alábbiakban az ő levelét…

Karácsony előtt egy ismert multinacionális cég volt kereskedelmi igazgatója kérdezte tőlem elcsukló hangon a telefonban: „Ugye a korom miatt nem akar látni a cég?” Nem tudtam a „majd keressük, ha lesz valami” szöveget elővenni. Kiböktem egy igent. Majd eszembe…

A múlt hét közepén a HVG rendezvénye nyitotta meg a tavaszi állásbörzék sorát. Aki lemaradt, ne aggódjon: országszerte még 12 hasonló ingyenes rendezvény várja tárt kapukkal. Álláskeresőként mindenképp érdemes felkeresned a legszimpatikusabbat, de akár többet is. Tudom,…

Őszinte leszek: általában mindenki nyűgnek érzi és nem is tartozik a kedvenc témáim közé. Mégsem kerülhető ki. Hogy mégis mi a haszna? Olvassatok csak tovább, alább jön egy kis segítség is… :-)   Miért hasznos a motivációs levél?   Az amerikai típusú önéletrajz…

Bevallom én magam is mosolyogtam ezen a címen: mégis olyan sokan tanácstalanok ebben a kérdésben. És nem csak a kényszeresek :) . Kinek címezzem, mit hova csatoljak, másoljak… Higgyétek el, több apróság is felvetődik a küldés gomb megnyomása előtt!A lényeg itt is, hogy…

Számos átalakuláson ment keresztül szakmai utunk képes lenyomata: az egyetemi felvételin még bőrére eresztett folyó szöveget vártak, aztán bombaként robbant a tömör és átlátható amerikai típus, majd jött a túlmisztifikált Europass. Ma már csak az számít, hogy már az…

Tegnap az egyik vállalati HR területén dolgozó ismerősöm arról panaszkodott, hogy nem igazodik el a fejvadászat sűrűjében. Sok fejvadász céget kipróbált már, de a többség nem nyújtott valós segítséget a kiválasztási folyamatban. Kíváncsi volt arra is, hogy néz ki a teljes…

FejvadÁsz 2012.01.21. 17:00

Bemutatkozás

Üdv  Érdeklődő  Idegen! Nem vagyok szakmai guru, se tapasztalt róka (egyelőre :-). Mégis úgy gondoltam, öröm lenne papírra vetni a világot, ami pár éve körbevesz. A HR, az interjúk és az önéletrajzok világa egyszerre izgalmas és kegyetlen. Pszichológusként…

süti beállítások módosítása